- SAJTÓKÖZLEMÉNY
Monetáris politikai döntések
2020. december 10.
Tekintettel a világjárvány újbóli felerősödéséből eredő kedvezőtlen gazdasági hatásokra, a Kormányzótanács a mai napon a következőképpen kalibrálta újra monetáris politikai eszközeit:
Először is, az irányadó refinanszírozási műveletekre érvényes kamatláb, az aktív oldali rendelkezésre állás és a betéti rendelkezésre állás kamatlábai megmaradnak 0,00 százalékon, 0,25 százalékon, illetve -0,50 százalékon. A Kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig a tanács nem tapasztalja, hogy az előrejelzési időszakban az inflációs kilátások határozottan megközelítik a 2 százalékhoz megfelelően közeli, de az alatti szintet, és amíg ez a közeledés nem jelenik meg konzisztensen a trendinfláció dinamikájában.
Másodrészt, a Kormányzótanács úgy határozott, hogy a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretösszegét 500 milliárd euróval összesen 1850 milliárd euróra emeli. Ezenkívül, a PEPP alatti nettó vásárlások időhorizontját meghosszabbította legalább 2022 márciusának végéig. A Kormányzótanács mindenesetre addig folytat nettó vásárlásokat, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért.
A Kormányzótanács továbbá úgy határozott, hogy legalább 2023 végéig meghosszabbítja a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztések újra befektetését. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását mindenesetre úgy kezeljük, hogy elkerüljük a megfelelő monetáris politikai iránnyal való interferenciát.
Harmadrészt, a Kormányzótanács úgy döntött, hogy tovább folytatja a harmadik sorozat célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek (TLTRO–III) feltételeinek újrakalibrálását. Konkrétabban, a döntése értelmében tizenkét hónappal, 2022 júniusáig meghosszabbítja azt az időtartamot, amely alatt jelentősen kedvezőbb feltételek lesznek érvényben. 2021 júniusa és decembere között három további műveletre is sor kerül. A Kormányzótanács emellett úgy döntött, hogy a partnerkör elfogadható (jegybankképes) hitelállományának 50 százalékáról 55 százalékára emeli azt a teljes összeget, amelyet a partnerek a TLTRO–III műveletek keretében hitelként felvenni jogosultak. Annak érdekében, hogy ösztönözze a bankokat az aktuális bankhitelezési szint fenntartására, az újrakalibrált TLTRO–III hitelfelvételi feltételek csak azoknak a bankoknak állnak majd a rendelkezésére, amelyek elérnek egy új hitelnyújtási teljesítmény-célkitűzést.
Negyedrészt, a Kormányzótanács úgy döntött, hogy 2022 júniusáig meghosszabbítja annak a fedezetlazító intézkedéscsomagnak az időtartamát, amelyet 2020. április 7-én és 22-én fogadott el. Ezeknek az intézkedéseknek a meghosszabbítása továbbra is biztosítja, hogy a bankok teljes mértékben fel tudják használni az eurorendszer likviditási műveleteit, különös tekintettel az újrakalibrált TLTRO-kra. A Kormányzótanács 2022 júniusa előtt újraértékeli a fedezetlazító intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy ezek ne érintsék kedvezőtlenül az eurorendszer partnerkörének a TLTRO–III műveletekben való részvételét.
Ötödrészt, a Kormányzótanács úgy döntött, hogy 2021-ben kínál további négy hosszabb lejáratú, pandémiás vészhelyzeti refinanszírozási műveletet (PELTRO), amely továbbra is biztosítja a hatékony likviditási védőhálót.
Hatodrészt, tovább folynak az eszközvásárlási program (APP) keretében végzett nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben. A Kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az APP alatti havi nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amíg szükséges ahhoz, hogy megerősödjön az irányadó kamatok alkalmazkodó hatása, és röviddel azelőtt befejeződnek, hogy ismét elkezdi emelni az EKB irányadó kamatait.
A Kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését, de mindenesetre addig, ameddig szükséges ahhoz, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.
Hetedrészt, meghosszabbítják 2022 márciusáig az eurorendszer központi bankoknak nyújtott repókonstrukcióját (EUREP), valamint az euroövezeten kívüli központi bankokkal meglevő összes ideiglenes swap- és repókeretet.
Végezetül, a Kormányzótanács úgy döntött, hogy ameddig szükséges, a rendszeres hitelműveleteit rögzített kamatú, teljes allokációjú tendereljárás keretében folytatja tovább a meglevő feltételek mellett.
A Kormányzótanács intézkedéseinek bővebb részleteit a ma délután 15 óra 30 perckor (CET) közzétett külön sajtóközleményekben ismertetjük.
A ma hozott monetáris politikai intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a világjárvány idején megőrizzük a kedvező finanszírozási feltételeket, amivel támogatjuk a gazdaság összes szektorának folyamatos hitellel való ellátását, megerősítjük a gazdasági teljesítményt, és garantáljuk a középtávú árstabilitást. A bizonytalanság ugyanakkor változatlanul nagy, többek között abban a tekintetben is, hogy milyen lesz a világjárvány dinamikája, és milyen ütemben bocsátják a védőoltást a nyilvánosság rendelkezésére. Továbbra is nyomon követjük az árfolyam alakulását, tekintettel a középtávú inflációs kilátásokkal kapcsolatos lehetséges vonatkozásaira. A Kormányzótanács tehát továbbra is készen áll valamennyi eszközének szükség szerinti kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció fenntartható módon, a szimmetria iránti elkötelezettségének megfelelően haladjon a célja felé.
Az EKB elnöke ma délután 14 óra 30 perckor kezdődő sajtóértekezlet keretében ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- [email protected]
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok