- SAJTÓKÖZLEMÉNY
Monetáris politikai döntések
2023. szeptember 14.
Az infláció folyamatosan csökken, de továbbra is arra lehet számítani, hogy túl sokáig túl magas marad. A Kormányzótanács eltökélt szándéka, hogy biztosítsa az infláció időben való visszatérését a középtávú 2%-os céljához. Hogy megerősítse a cél irányába tett előrelépést, a tanács a mai napon úgy határozott, hogy az EKB három irányadó kamatlábát 25 bázisponttal megemeli.
A mai kamatemelés a Kormányzótanács inflációs kilátásokra adott értékelését tükrözi, amely során figyelembe veszi a beérkező gazdasági és pénzügyi adatokat, az inflációs alapfolyamat dinamikáját és a monetáris politika transzmissziójának erősségét. Az EKB szakértőinek szeptemberi euroövezeti makrogazdasági prognózisában 2023-ban 5,6%-os, 2024-ben 3,2%- os, 2025-ben pedig 2,1%-os átlagos inflációval számolnak. 2023-ra és 2024-re tehát felfelé, 2025-re pedig lefelé módosították a prognózist. A 2023-24-es felfelé irányuló korrekció főként a magasabb energiaár-pályának tudható be. Az alap ároldali nyomás változatlanul magas, bár a legtöbb mutató lazulást jelez. Az EKB szakértői kismértékben lefelé korrigálták az energiát és élelmiszert nem tartalmazó inflációs pályára vonatkozó prognózist: 2023-ban átlagosan 5,1%-ra, 2024-ben 2,9%-ra, 2025-ben pedig 2,2%-ra. A Kormányzótanács előző kamatemeléseinek transzmissziója továbbra is erőteljesen zajlik. A finanszírozási feltételek tovább szigorodtak, és egyre jobban visszafogják a keresletet, ami fontos tényező az infláció célhoz való visszatérítésében. Ahogy a szigorítás egyre nagyobb kihatással van a belső keresletre, és mivel a nemzetközi kereskedelmi környezet gyengül, az EKB szakértői jelentősen csökkentették a gazdasági növekedésre adott prognózisaikat. Az aktuális várakozásuk szerint az euroövezet gazdasága 2023-ban 0,7%-os, 2024-ben 1,0%-os, 2025-ben pedig 1,5%-os ütemben bővül.
Aktuális értékelése alapján a Kormányzótanács figyelembe veszi, hogy az EKB irányadó kamatlábai olyan szinteket értek el, amelyek – ha megfelelően hosszú időtartamig fennmaradnak – lényegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy az infláció időben visszatérjen a célhoz. Jövőbeli döntései biztosítják, hogy az EKB irányadó kamatai megfelelően restriktív szinten legyenek meghatározva addig, ameddig erre szükség van. A Kormányzótanács a jövőben is adatfüggő megközelítést követ, amikor meghatározza a restrikció megfelelő szintjét és időtartamát. Nevezetesen a tanács irányadó kamatokra vonatkozó döntései azon alapulnak, hogy milyennek értékeli az inflációs kilátásokat a beérkező gazdasági és pénzügyi adatok, az inflációs alapfolyamat dinamikája és a monetáris politikai transzmisszió ereje fényében.
Az EKB irányadó kamatlábai
A Kormányzótanács úgy döntött, hogy 25 bázisponttal megemeli az EKB három irányadó kamatlábát. Ennek megfelelően az irányadó refinanszírozási műveletek, az aktív oldali rendelkezésre állás és a betéti rendelkezésre állás kamatlábai 2023. szeptember 20-i hatállyal 4,50%-ra, 4,75%-ra, illetve 4,00%-ra emelkednek.
Az eszközvásárlási program (APP) és a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP)
Az APP-portfólió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, mivel az eurorendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
A PEPP-t illetően a Kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy legalább 2024 végéig újra befekteti a programban vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását mindenesetre úgy kezeli, hogy elkerülje a megfelelő monetáris politikai alapállással való interferenciát.
A Kormányzótanács továbbra is rugalmasan kezeli a PEPP-portfólióban esedékessé váló visszaváltások újbóli befektetését, hogy elhárítsa a monetáris politikai transzmissziós mechanizmust a pandémia kapcsán érintő kockázatokat.
Refinanszírozási műveletek
Ahogy a bankok törlesztik a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek során felvett összegeket, a Kormányzótanács rendszeresen értékelni fogja, hogy a célzott hitelműveletek és a folyamatban levő visszafizetésük miként járul hozzá monetáris politikájának alapállásához.
***
A Kormányzótanács megbízatásának keretén belül készen áll valamennyi eszközének a kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon visszatérjen a 2%-os céljához, és hogy megőrizze a monetáris politikai transzmisszió zökkenőmentes működését. Emellett a transzmisszióvédelmi eszköz is rendelkezésre áll az olyan indokolatlan, rendezetlen piaci dinamikák elhárításához, amelyek komolyan fenyegetik a monetáris politikának az euroövezeti országokba való transzmisszióját, lehetővé téve így a Kormányzótanácsnak az árstabilitási megbízatása sikeresebb teljesítését.
Az EKB elnöke ma délután 14:45 kor (CET) kezdődő sajtóértekezleten ismerteti a döntések alapjául szolgáló megfontolásokat.
A Kormányzótanácsban egyeztetett pontos megfogalmazás az angol verzióban érhető el.
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- [email protected]
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok